Partnereink

Janicsák Ügyvédi Iroda – dr. Janicsák Tímea ügyvéd

 

1979. május 18. napján születtem Kecskeméten. A középiskola elvégzése után a Szegedi Tudományegyetem jogi karára iratkoztam be és 2004 nyarán szereztem meg jogi diplomámat.

Az egyetem elvégzése után Budapesten, dr. Pelle Andrea ügyvéd mellett láttam el ügyvédjelölti gyakorlatot. Az alatt a három év alatt megtanultam, hogyan működik egy ügyvédi iroda, kitanultam a büntető anyagi és eljárási jog működését a gyakorlatban. Ingatlan adásvételével kapcsolatban teljes körű ügyintézést végeztem, polgári peres ügyekben okiratot szerkesztettem, előkészítettem, szerződéseket készítettem. Társasági jog területén szintén szerződéseket írtam, módosítottam, kérelmeket készítettem, eljártam a cégbíróság előtt.

E mellett 2006. januárjától a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet jogsegélyszolgálatán jogi tanácsadást folytattam kábítószerrel visszaélés, betegjogok és adatvédelem területén.

2008. januárjától 2010. márciusáig pedig az Indotek Zrt. ingatlanbefektetésekkel foglalkozó holdingnál ingatlanok adásvételének lebonyolításával kapcsolatban láttam el jogi feladatokat, valamint cégjoggal is foglalkoztam.

Büntető ügyekben, kiemelten a kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárásokban beadványokat készítettem, eljártam a nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság előtt. Megszerzett tapasztalataimat tovább mélyítettem és szélesítettem a TASZ jogsegélyszolgálatán, ahol rengeteg egyéni sorsot, változatos jogi eseteket volt alkalmam átgondolni és megoldani.

2013. március elejétől a MÖSZ (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet) soroksári addiktológiai kirendeltségén havonta több alkalommal tartok jogsegélyt.

Az Indotek Zrt. holdingnál eltöltött idő remek lehetőségeket kínált a legegyszerűbb adásvétel lebonyolításától kezdve a legbonyolultabb konstrukciók létrehozásáig. Széleskörű ingatlan,- és cégjogi tapasztalataimat nagyrészt ennél a cégnél szereztem. Munkámat e körben több szakértő is segíti.

Budapesti Ügyvédi Kamara tagja vagyok.

Üdvözlettel,
dr. Janicsák Tímea
ügyvéd